Gyermekközpontú iskolák


A gyermekközpontúság azt jelenti, hogy ismerjük, vagy legalábbis megismerni igyekszünk a gyereket a maga folytonos változásaiban. És mivel ismerjük, tudjuk, hogy mikor tanítsunk valamit, hogyan tanítsuk abban az életkorban, és miért. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor elveszíti az érdeklődését a világ jelenségei iránt, amelyet pedig magával hozott, amikor belekezdett a tanulásba!

"Legyél azzá aki vagy! Ne azzá legyél, akivé én akarlak tenni. Ez a döntő minden alternatívában."
(Vekerdy Tamás)

A személyiség központú iskolákba a gyerekek nagyobb örömmel járnak, szignifikánsan kevesebb a hiányzás - még a beteg gyerek is be akar menni, mert az iskolában nem szorong, nem unatkozik, hanem jól mulat és remekül érzi magát. Az ilyen oktatási intézményekben nemcsak a gyerek, hanem a tanár is jól érzi magát, és ezáltal vélhetően a munkája is eredményesebb. Világszerte tapasztalat, hogy a pedagógusok időnként kisebb fizetésért is átmennek ilyen iskolákba - és pontosan a jobb pedagógusok!

Ezek az iskolák azt mondják, miért is tennénk szorongóvá a gyereket az osztályozással, a feleltetés stresszével? Az eredményességet, a hosszú távú eredményességet nem lehet osztályzatokkal megmérni.
Az intelligenciaszint mérése világszerte egységesen történik, tíz faktor alapján. (Ezekből a hagyományos iskola csupán kettőt osztályoz: egyfajta lexikális emlékezetet és matematikai készséget.) A tíz faktorból öt a verbalitást, a szóbeli intelligenciát méri, öt pedig a cselekvésest. Az egészséges gyermeki intelligenciában a cselekvéses rész az erősebb, ez a fejlődés záloga, ez húzza magával a szóbeli intelligencia fejlődését is. A mai iskola által osztályozott két faktorból mind a kettő a szóbeli tartományba esik, a cselekvéses részt meg sem érinti. Ezért sem korrelál az életben való beválás az iskolai osztályzatokkal.
A hetvenes évek második felében Radnót Magda szemészprofesszor végzett egy vizsgálatot, amellyel azt szerette volna feltárni, hogy az ún. vörös diplomások - azok, akik az orvosi egyetem öt éve alatt a jeleseik mellé legfeljebb egy négyest szereztek - milyen arányban képviseltetik magukat a későbbiekben a kimagasló praktizáló orvosok ill. a kiváló kutatóorvosok között. Az eredmény: semmilyenben. Az eminensek eltűnnek... Miért? Mert ahhoz, hogy valaki jó orvos, vagy remek kutató legyen, egészen más adottságok és képességek szükségesek, mint a mindig mindenből kiválóan vizsgázáshoz.
Karácsony Sándor már 80 éve megfogalmazta: nem az lesz többé-kevésbé épkézláb, valódi felnőtti életre képes felnőtt, akit már kisgyerekként erre edzenek, hanem az, aki kisgyerekként teljes értékű kisgyerekkort élhetett meg, és a későbbi életkorokat is, a maguk teljességében.

Nincsenek megjegyzések: